Zelenszkij a dróngyártás növelését prioritásnak nevezte Rómában
Az Ukrajna újjáépítéséről tartott nemzetközi konferencián megerősítette, hogy tárgyalt Trumppal, a Patriot rakétarendszer hatékony lehet az orosz támadások elleni védekezésben.
00:00Az intenzív orosz támadások miatt Tiagodalom Uralta az Ukrajna újjáépítéséről tartott nemzetközi konferenciát Rómában.
00:09Kezdi összefoglalóját az Euronews tudósítója Georgia Orlandi.
00:14A konferencia első napján újságíróknak nyilatkozva Volodymyr Zelenszkij, ukránelnök azt mondta,
00:20hogy amíg Oroszország folytatja a háborút, az Ukrajnával szövetséges országok egysége az egyetlen módja a harcok megállításának.
00:30Hangsúlyozta, hogy Ukrajna újjáépítésében csak a baráti országok vehetnek részt, amelyek nem támogatják Oroszországot a háború folytatásában.
00:41Zelenszkij szerint fontos az is, hogy a jövőbeni tárgyalások során garanciák is legyenek, ne csak szavak.
00:49Az ukránelnök kiemelte, hogy szükség van a dróngyártás növelésére is, ehhez pedig a nyugati partnerekkel történő közös megállapodásra.
00:58A napokban Donald Trump elnök azt mondta, hogy az USA több fegyvert küld Ukrajnának, ellentébben a korábbi bejelentéssel, amik még egyes szállítmányok leállításáról szóltak.
01:13Zelenszkij megerősítette, hogy tárgyal Trump-al a Patriot rakéta rendszer hatékony lehet az orosz támadások elleni védekezésben.
01:21Több mint 8 ezeren vesznek részt a római konferencián, ami péntek este záról.
01:30Köszönöm, hogy szükség van aki közöszönöm, hogy a pályállásra köszönöm.