AZ ANNUNAKI-ÖSSZEESKÜVÉS - AZ X-BOLYGÓ RABSZOLGÁI VAGYUNK?

  • 2 years ago
AZ ANNUNAKI-ÖSSZEESKÜVÉS - AZ X-BOLYGÓ RABSZOLGÁI VAGYUNK?

Az emberiség legkorábbi őstörténetet az írásbeliség hiánya miatt még mindig szinte teljesen homályos számunkra. Azonban léteznek legendák, mítoszok, amik sokak szerint megfelelő kiindulópontot jelenthetnek arra vonatkozóan, hogy mi minden történt őseinkkel. Ezek meglehetősen fantasztikus történetek, amikben az égből érkező idegen lényekről esik szó, akik az emberiség egyfajta gyámjaként vagy inkább rabszolgatartójaként ténykedtek bolygónkon. Ők teremtettek minket, nekik köszönhetjük a civilizációs alapjainkat – ugyanakkor kihasználtak és igen sanyarú módon bántak velünk. Ezek az istenszerű földönkívüliek időről-időre visszatérnek, sőt, egyes elméletek szerint itt vannak velünk, képesek elvegyülni közöttünk, méghozzá az alakváltó képességüknek köszönhetően. Ők alkotják a világot irányító Elitet is. Ez a felvetés számunkra is meglehetősen hihetetlennek tűnik, de éppen ezért érdemesnek tartottuk foglalkozni a témakörrel.