DACA: Donald Trump megint elvetette a sulykot

  • 7 years ago
Nemcsak civilek, politikusok is tiltakoznak az Egyesült Államokban a DACA néven emlegetett, bevándorlók gyermekeit segítő program berekesztése ellen. Az elnök döntését az igazságügyi miniszter jelentette be kedden, és ezzel országos tiltakozáshullámot indított el.

Több százezer olyan fiatal él ma az államokban, akik illegális bevándorlók gyermekei, de ennek a programnak a jóvoltából nem minősülnek automatikusan illegális bevándorlónak, hanem lehetőséget kapnak arra, hogy dolgozzanak, tanuljanak.

Egyikük arról beszélt Jeff Sessions bejelentése után, hogy fogalma sincs, hogyan mondja meg az édesanyjának, hogy azt a segítséget, amelyet eddig meg tudott adni neki, a jövőben nem fogja tudni nyújtani. Azt mondja, az a fontos, hogy álljanak ki magukért. Legyen világos, hogy a kongresszusnak el kell számolnia azzal, amit megígért nekik.

A DACA programot Barack Obama adminisztrációja indította el 2012-ben. A volt elnök azt írta a Twitteren, hogy nem szép dolog ott felcseperedett fiatalokat célba venni, hiszen ők nem tehetnek semmiről. Új szabályozást sürgetett, és Donald Trump ezzel egyetért.

Szerinte is mihamarabb új jogszabály kell, mert ez a program ebben a formában alkotmánysértő. Azt mondta, szívén viseli ezeknek a fiataloknak a sorsát, úgyhogy ha a kongresszus fél éven belül nem teremt megnyugtató helyzet, újból napirendre veszi a kérdést.

A demokrata szenátorok mellett a republikánusok közül is többeket aggaszt az elnöki döntés. Egyikük felszólította Donald Trumpot, hogy vesse be befolyását annak érdekében, hogy az új vonatkozó javaslat mielőbb átmenjen a kongresszusi szavazásokon. Lindsey Graham úgy fogalmazott, hogy az elnök “kezdhet telefonálgatni” az ügyben.

Recommended