Donald Trump aláírja az új szankciókat

  • 7 years ago
Donald Trump aláírja az új büntetőintézkedésekről szóló törvényt – ez a legutóbbi fejleménye annak a vitának, amely az amerikai elnök és a törvényhozás között folyt egy ideje.

A képviselőház végül is elsöprő többséggel szavazta meg az Irán, Észak-Korea és Oroszország elleni újabb szankciókat annak ellenére, hogy az elnök éppen közeledni szeretne Moszkvához.

Kalifornia egyik republikánus képviselője, Ed Royce szerint ez a három rezsim súlyosan sérti az Egyesült Államok érdekeit, miközben sakkban tartják szomszédaikat is. Úgyhogy itt az ideje, hogy Amerika erőt mutasson.

Ezt a demokraták is így gondolják. Nem véletlen, hogy mindössze 3 ellenszavazat akadt a 419 igennel szemben.

Egyikük, a kaliforniai Joaquin Castro azt mondta a szavazás előtti vitán, hogy ezek a szankciók azt üzenik, Washington elszámoltatja Vlagyimir Putyint és szövetségeseit. Abból a szempontból is fontosnak tartja ezt a voksolást, hogy megmutatja, az amerikai törvényhozás képes meghozni bizonyos döntéseket akkor is, amikor az elnök erre nem hajlandó.

Donald Trump már választási kampányában jelezte, hogy szorosabbra és barátibbra akarja fűzni Moszkva és Washington kapcsolatát, de ezúttal mégsem megy szembe a törvényhozással.

Az új szankciókat a szenátusnak is jóvá kell hagynia.

Recommended