Donald Trump nem megy szembe a kongresszussal

  • 7 years ago
Donald Trump várhatóan aláírja majd azt a törvényt, amely újabb büntetőintézkedéseket vet ki Észak-Korea és Irán mellett Oroszországra is. A szenátus ugyanis teljes egyeteértésben ellene ment ebben az ügyben, a demokraták és a republikánusok is jelezték, hogy megszavazzák az indítványt kedden. Arról, hogy az elnök él-e majd vétójogával, ellentmondó hírek érkeztek.

Twitterbejegyzéseiből az mindenesetre kiderült, hogy csalódott.

Szerinte az elnökválasztás orosz befolyásolásával kapcsolatban folyó boszorkányüldözés, ahogy fogalmaz, két csoportot is nevetségessé tesz, amint magyarázatot keresnek választási kudarcukra, és ezek a demokraták és az oroszok.

Egy másik bejegyzésében pedig szomorúnak nevezi, hogy a republikánusok, különösképpen azok, akik korábban nála kerestek menedéket, most nem álltak ki mellette.

A Fehér Ház szóvivője, Sarah Sanders arról beszél, hogy az elnök adminisztrációja együtt fog működni a kongresszussal addig feltétlenül, amíg nem rendeződik Ukrajna sorsa, márpedig az nem most lesz – teszi hozzá.

Habár Donald Trump választási ígéretei között szerepelt, és az elmúlt hónapok retorikájában is helyet kapott, hogy Washington jó viszonyt akar kialakítani Moszkvával, ezt egyelőre nem tudja betartani. Elemzők szerint azért sem valószínű, hogy élne vétójogával a szankciókat illetően, mert akkor a szenátus várhatóan még inkább összezárna vele szemben, és kétharmados többségével érvénytelenítené az elnöki vétót, ami jelentős presztizsveszteség lenne Donald Trumpnak az amúgy is egyre kínosabb, az oroszok elnökválasztási beavatkozását firtató FBI-vizsgálat közepette.

Recommended