Több százezren tüntetnek az elnök ellen Venezuelában

  • 7 years ago
Venezuelában meghalt egy diák, akit egy kormányellenes tüntetésen lőttek fejbe. A fővárosban a demonstrálók összecsaptak a hatóságokkal.

Nem csak Caracasban, több más venezuelai nagyvárosban is százezrek vonultak az utcára. A tiltakozók összesen 26 felvonulást szerveztek azzal a céllal, hogy nyomást gyakoroljanak az elnökre. Arra akarják rábírni Nicolás Madurót, hogy egyeztessen az ellenzékkel, engedje el a politikai foglyokat, írjon ki új választásokat és keressen kiutat a dél-amerikai országot sújtó gazdasági válságból. Becslések szerint az elmúlt három év legnagyobb megmozdulását tartották, amit ezért “minden tüntetések anyjának” neveztek el.

– Történelmet írunk – mondta a tüntető tömegnek Miguel Pizarro ellenzéki képviselő. – Ne higgyük azt, hogy ez lehetetlen. Mi vagyunk a többség. Sokkal többen vagyunk. És megváltoztatjuk ezt az országot, még ha ők nem is akarják!

A politikus Nicolás Maduróra és híveire utalt. A tiltakozó megmozdulásokkal egyidőben ugyanis felvonulást rendeztek az elnök mellett is. Az államfőhöz hű legfelsőbb bíróság korábban minden jogkörétől megfosztotta a 2015 óta ellenzéki többségű parlamentet, amelynek elnöke ellen Nicolás Maduro most államcsínyre felbujtás vádjával indított eljárást.

Recommended