Piacot ért légicsapás Irakban, rengeteg a halott

  • 8 years ago
Legalább 60 civil halálos áldozata és közel száz sebesültje van annak a bombázásnak, amely a szíriai határhoz közeli, nyugat-iraki Káim városát érte csütörtökön.

Szalím el-Dzsabúri, az iraki parlament elnöke azt közölte, hogy a légicsapás egy civilekkel teli piacot és a környező épületeket érte, és gyerekek is vannak az áldozatok között. Egyelőre nem világos, hogy ki hajtotta végre a támadást, mert a szemtanúk nem tudtak beszámolni arról, milyen felségjelű gépek szórtak bombákat a településre. A kormány vizsgálatot indított ennek kiderítésére.

Az érintett terület, így a bombázott Káim város is az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellenőrzése alatt áll. Az iraki légierő és az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció is rendszeresen bombázza az Iszlám Állam állásait az arab országban.

Recommended