Emelkedett az infláció az Egyesült Királyságban, erősödött az angol font

  • 8 years ago
Az Egyesült Királyságban emelkedtek a ruházati árak, a szállodai szobák és az üzemanyag ára szeptemberben, méghozzá olyan mértékben, hogy 1 százalékra növelte az inflációt.

A brit statisztikai hivatal szerint a fogyasztói árindex havi szinten több mint két éve nem emelkedett ennyit, ugyanakkor nem lát konkrét összefüggést a font gyengülése és az infláció emelkedése között. A júniusi brexit népszavazás óta a font csaknem 20 százalékot vesztett értékéből.

Idén havi szinten többnyire 0,3 százalékos volt az infláció az Egyesült Királyságban. Júniusban, a népszavazás havában 0,5, majd júliusban és augusztusban 0,6 százalékos, szeptemberben pedig 1 százalékos, vagyis az emelkedés folyamatos.

Múlt pénteken a brit jegybank elnöke, Mark Carney azt mondta, hogy a bank célja a 2 százalék közeli infláció, de ennél magasabbat is elfogadnak a gazdaság bővülése és a munkahelyek megőrzése érdekében.

Az inflációs jelentés hírére az angol font erősödésnek indult az amerikai dollárral és az euróval szemben is.

Közgazdászok szerint az árak tovább emelkednek a következő hónapokban, ahogy a gyenge font miatt drágul az élelmiszer és a ruházat. 2017-ben az infláció átlépheti a 2 százalékos határt.

Recommended