Rosetta: az utolsó nagy dobás
- 8 years ago
Hamarosan véget ér az Európai Űrügynökség Rosetta-küldetése. Méghozzá egészen rendkívüli módon: az űrszondát lassan és szándékosan nekikormányozzák az üstökösnek, amely körül két éve kering.
A Rosetta küldetése eddig sem szűkölködött meglepetésekben és váratlan fordulatokban. Először úgy tűnt, hosszú útja végén az üstököshöz a szonda képtelen lesz felébredni a hibernációból. Azután megérkezett a várva várt jel.
2014. novemberében a Rosetta leszállóegysége, a Philae leereszkedett az üstökösre, de kétszer felpattant, és eltűnt a műszerek hatósugarából. Végül előkerült, és kiderült, hogy árnyékos helyen van. Pár napig rengeteg adatot szolgáltatott, míg a napeleme le nem merült.
A Rosetta két évig rögzítette és küldte az adatokat a Geraszimenko-Csurjumov üstökösről, amíg az pályájának nap közeli szakaszán járt. Pár nappal ezelőtt a Philaet is sikerült megpillantani az üstökös egy árnyékos szegletében.
És most hogyan tovább? Ez volt az első kérdés, amit feltettünk a küldetés legfőbb szereplőinek.
– Leszállunk az üstökösre még egyszer – ezúttal az anyhajóval – mondta a műveleti igazgató, Paolo Ferri.
– Nem úgy terveztük meg, hogy le tudjon szállni – szögezte le a repülési igazgató, Andrea Acomazzo. – Nem bírja ki a landolást, ez biztos.
Szeptember harmincadikán, pénteken jön a drámai finálé. A Rosettát szándékosan ütközőpályára állítják az üstökössel.
– Ha az üstökös modelljét nézzük, a gumikacsa fején van egy régió, amelyet Ma’at-nak nevezünk, és amely rendkívül aktív – magyarázta Armelle Hubault, műveleti mérnök. – Különösen az oldalt található úgynevezett gödrök, ezek a lukak, amelyek gázt és port bocsátanak ki. Az elképzelés az, hogy ezeknek a lukaknak a közelében tesszük le a Rosettát.
– Egy szatellit szerkezete mindig nagyon könnyű és törékeny – folytatta. – A Rosettát sem úgy terveztük, hogy ellenálljon a gravitációnak, hiszen a feladata az volt, hogy egy üstökös körül keringjen, amely egy gyenge gravitációval rendelkező, apró test.
Az ütközés pillanatában a Rosetta szétzúzódik: a napelemek és az antenna széttörnek az üstökös felszínén.
A küldetés azért zárul le, mert az üstökös távolodik a naptól, így a Rosetta napelemei is egyre kevesebb energiát tudnak összegyűjteni. De a végső zuhanás egy utolsó lehetőséget jelent a tudományos csapat számára, hogy soha nem látott képeket készítsenek és adatokat gyűjtsenek be.
– Az a forgatókönyv, amin most dolgozunk, ez a húsz kilométeres ballisztikus zuhanás az üstökös felszínére, valami fantasztikus – lelkendezett az Euronewsnak az Űrügynökség impulzív projekttudósa, Matt Taylor. – Megtudhatjuk belőle, hogy néz ki az üstökös külső atmoszférája, a kóma, le egészen a felszínig. Ilyesmit még soha nem csinált senki.
A Rosetta nagyfelbontású képeket üld majd az üstökös legizgalmasabb részeiről, a végső zuhanás alatt bekukucskálhatunk ennek az ősi naprendszerből itt maradt óriás por- és jégdarabnak a belsejébe.
– Az egész felszín tele van ilyen részekkel, az üstökös háta
A Rosetta küldetése eddig sem szűkölködött meglepetésekben és váratlan fordulatokban. Először úgy tűnt, hosszú útja végén az üstököshöz a szonda képtelen lesz felébredni a hibernációból. Azután megérkezett a várva várt jel.
2014. novemberében a Rosetta leszállóegysége, a Philae leereszkedett az üstökösre, de kétszer felpattant, és eltűnt a műszerek hatósugarából. Végül előkerült, és kiderült, hogy árnyékos helyen van. Pár napig rengeteg adatot szolgáltatott, míg a napeleme le nem merült.
A Rosetta két évig rögzítette és küldte az adatokat a Geraszimenko-Csurjumov üstökösről, amíg az pályájának nap közeli szakaszán járt. Pár nappal ezelőtt a Philaet is sikerült megpillantani az üstökös egy árnyékos szegletében.
És most hogyan tovább? Ez volt az első kérdés, amit feltettünk a küldetés legfőbb szereplőinek.
– Leszállunk az üstökösre még egyszer – ezúttal az anyhajóval – mondta a műveleti igazgató, Paolo Ferri.
– Nem úgy terveztük meg, hogy le tudjon szállni – szögezte le a repülési igazgató, Andrea Acomazzo. – Nem bírja ki a landolást, ez biztos.
Szeptember harmincadikán, pénteken jön a drámai finálé. A Rosettát szándékosan ütközőpályára állítják az üstökössel.
– Ha az üstökös modelljét nézzük, a gumikacsa fején van egy régió, amelyet Ma’at-nak nevezünk, és amely rendkívül aktív – magyarázta Armelle Hubault, műveleti mérnök. – Különösen az oldalt található úgynevezett gödrök, ezek a lukak, amelyek gázt és port bocsátanak ki. Az elképzelés az, hogy ezeknek a lukaknak a közelében tesszük le a Rosettát.
– Egy szatellit szerkezete mindig nagyon könnyű és törékeny – folytatta. – A Rosettát sem úgy terveztük, hogy ellenálljon a gravitációnak, hiszen a feladata az volt, hogy egy üstökös körül keringjen, amely egy gyenge gravitációval rendelkező, apró test.
Az ütközés pillanatában a Rosetta szétzúzódik: a napelemek és az antenna széttörnek az üstökös felszínén.
A küldetés azért zárul le, mert az üstökös távolodik a naptól, így a Rosetta napelemei is egyre kevesebb energiát tudnak összegyűjteni. De a végső zuhanás egy utolsó lehetőséget jelent a tudományos csapat számára, hogy soha nem látott képeket készítsenek és adatokat gyűjtsenek be.
– Az a forgatókönyv, amin most dolgozunk, ez a húsz kilométeres ballisztikus zuhanás az üstökös felszínére, valami fantasztikus – lelkendezett az Euronewsnak az Űrügynökség impulzív projekttudósa, Matt Taylor. – Megtudhatjuk belőle, hogy néz ki az üstökös külső atmoszférája, a kóma, le egészen a felszínig. Ilyesmit még soha nem csinált senki.
A Rosetta nagyfelbontású képeket üld majd az üstökös legizgalmasabb részeiről, a végső zuhanás alatt bekukucskálhatunk ennek az ősi naprendszerből itt maradt óriás por- és jégdarabnak a belsejébe.
– Az egész felszín tele van ilyen részekkel, az üstökös háta