Pszichopata tömeggyilkos a Fülöp-szigetek államfője?

  • 8 years ago
A Fülöp-szigeteki elnök nevét eddig csak akkor kapta fel a világsajtó, amikor Barack Obamát “melegebb éghajlatra” küldte.

Rodrigo Duterte viszont tömeggyilkos, ha igazak egykori halálosztagos katonájának állításai.

Edgar Matobato névvel vállalta, hogy vallomást tesz a szenátusi vizsgálóbizottság előtt, melyet élőben közvetítettek. Az 57 éves férfi szerint Duterte még Davao város polgármestereként ezer ember meggyilkolását rendelte el. Az áldozatok nagy részét agyonlőtték, volt akit krokodilokkal etettek meg. Egy politikai ellenfelébe Duterte “kéttárnyi lőszert eresztett bele egy Uziból” – vallotta eskü alatt Matobato.

A meghallgatást Leila de Lima szenátor vezette, akit – a férfi állítása szerint – szintén meg akart öletni Duterte.

Elmondta, ő maga is legalább ötvenszer ölt megbízásból, de bűntudata miatt felhagyott a gyilkolással, és belépett egy tanúvédelmi kormányzati programba. Ám amikor Duterte elnök lett, inkább maga keresett rejtekhelyet, mert féltette az életét.

Az elnöki szóvivő egy őrült koholmányának nevezte Matobato vallomását. Azt mondta, az Emberi Jogok Bizottsága ezt a kérdést már régen kivizsgálta, és nem emelt vádat.

Obama to Duterte: Fight crime, terror ‘the right way’ https://t.co/n773vW9jFa pic.twitter.com/7lVZ5Wvssb— Rappler (@rapplerdotcom) September 8, 2016

Recommended