A párizsi terror áldozataira emlékeztek

  • 9 years ago
Nemzeti megemlékezést tartottak a két héttel ezelőtti párizsi merényletek 130 halálos áldozatának emléke előtt tisztelegve péntek délelőtt a francia fővárosban, az Invalidusok díszudvarán.

A megemlékezésen az áldozatok mintegy ezer hozzátartozója, a sebesültek egy része, valamint a teljes francia kormány vett részt. Jelen voltak a legfőbb ellenzéki politikusok, köztük Nicolas Sarkozy volt államfő, a parlamenti pártok vezetői és a támadásban elhunyt külföldi állampolgárok országainak nagykövetei is, összesen 2600 meghívott. Két család viszont nem kívánt részt venni a szertartáson, tiltakozásul azért, mert szerintük Franciaország nem tett elég erőfeszítést a terrortámadások megelőzése érdekében.

A ceremónián egyperces néma csönddel, a francia himnusszal és az áldozatok neveinek felolvasásával emlékeztek.

Francois Hollande köztársasági elnök többek között arról beszélt, hogy a terroristák, akiknek célja, hogy gyűlöletet és széthúzást keltsenek, nem lesznek képesek ezt megvalósítani

Recommended